A futballvilág legpatinásabb, legsikeresebb csapatáról lesz most szó. A vörös-kék mesterek több mint 100 éve uralják a foci világát, sikereinek aktív részesei, legendák megteremtői. Számtalan győzelmet tudhatnak maguk mögött a Barca játékosai, habár mindig ott áll mögöttük - s néha előttük - állandó kísértetük, a Real Madrid, mely csapat érdemei nem különben figyelemre méltóak. A Barcelona mégis impozánsabb helyen található mind a rajongók, mind a hivatalos, hozzáértő szakértőket szemében.

Nehéz lenne felsorolni minden egyes játékost, aki a Barca történelmében maradandó nyomot hagyott - a lista túlontúl hosszú lenne. Ha azonban azokra gondolunk, akik nem csak adtak, hanem teremtettek is valamit a csapat számára, akkor a sort Hans Gamperrel illik kezdeni. Hatalmas befolyása nem csak mint a Barcelona elnöke és irányítója érvényesült, játékosként is jelentős érdemei voltak. Az első negyed-évszázad maradandó nevei közé tartozik még Paulino Alcantara kapus, a legendás Josep Samitier, a rákember és Ricardo Zamora.

Két nagy sportember elhagyta azonban a csapatot az 1940-es évek elején. Cesar Rodriguez egy kiváló center, aki a Barca csúcstartójává vált pályafutásának nyolc éve alatt, és Maria Gonzalvo, a valaha vörös-kék mezt viselő középhátvédek talán legjobbika. Cselei évtizedekkel később is példaként álltak az ifjoncok előtt.

Ladislao Kubala, azaz a magyar Kubala László 1950-ben csatlakozott a klubhoz, érkezésével pedig ismét egy meglehetősen illusztris időszak következett a Barca történetében. A magyar sztár vezette támadásokkal a Barcelona mindent megnyert az 1951/52-es szezon ideje alatt. Ennek az időszaknak köszönhetően maradt fönt a Barcelona úgy a köztudatban, mint az ötszörös kupagyőztes csapat. E méltó szavak olyan játékosok verejtékét dicsérik, mint Basora, Velasco, a Gonzalvo fivérek, Ramallets, Cesar, Moreno és Manchon. Az évtized második fele is büszkélkedhet nagy nevekkel: Biosca, Segarra, Eulogio Martinez, Evaristo és Suarez.

Az 1960-as években lefelé ívelt a Barca csillaga, egy-két remek játékos kiöregedett, és "nyugdíjazni" kellett őket. Közéjük tartozott a fent említettek közül Kubala, Ramallets, Segarra, Evaristo és Martinez is. Luis Suarezt átcsábította az Inter Milan, ami ugyancsak komoly érvágás volt a klubnak. (Ezen évek alatt élte a nagy rivális Real Madrid legendás éveit Puskással, Di Stefánoval, Riával és Kopával.)

Az új generáció bevezetése a legendás Helenio Herrera érkezésével kezdődött, az ő közreműködésével szerezte meg a csapat a következő két ligabeli győzelmét, egy Spanyol Kupát - mindezt alig kétévnyi időszak alatt. E glóriás időszak csapatában játszott még Charly Rexach, Fuste, Eladio és Sadurni, valamint a két magyar, Kocsis és Czibor. Teljesítményükkel és kitartásukkal minden idők egyik leggyönyörűbb Barca-korszakának oszlopos tagjai voltak ők.

Az 1970-es évek alatt Johan Cruyff neve eggyé vált a Barcelonáéval. A vörös-kék mezt olyan tehetségek is viselték az évtized alatt, mint Rife, Asensi, Marcial, Rexach, Neeskens, Sotil és Krankl. E nagyformátumú csapat számtalan emlékezetes mutatvánnyal kápráztatta el a focivilágot, mint például az 5-0-s győzelem a Real otthonában, a Barnabeu-ban, Liga-győzelem, ráadásul megszerezték első európai szintű bajnoki címüket is 1979-ben Baselben.

1980-ban kerültek a Barcához az addigi legnagyobb nevek, közülük a legismertebb Diego Armando Maradona volt. Az argentin szupersztár 1982-ben szerződött a csapathoz. Megvásárlása hatalmas kiadást jelentett a csapatnak, közel 1,2 billió pesetát adtak a labdazsonglőrért. Habár a világ legnagyobb játékosaként tartották számon, ő maga sosem érezte magát jól Barcelonában, ami gyakran az egész csapat szereplésére is rányomta bélyegét. Alig két szezont töltött a Barcánál, amikor átszerződött a Napolihoz. A Barcelona névsora ezek után sem szenvedett hiányt igazán nagy nevekben. A következő időszak álomcsapatába beletartozott a német Bernd Schuster irányító, aki nagy szolgálatot tett a csapatnak játékával nyolc szezonon keresztül; Enrique Castro 'Quini' halálos rúgásaival a Barca-támadásokban nélkülözhetetlenné vált; Miguel Bernardo Bianchetti 'Migueli' a kiváló középhátvéd, aki több alkalommal védte a térfelet, mint bárki más a Barcelona történelmében (656-szor). És persze nem hagyhatjuk ki a karizmatikus baszk kapust, Francisco Javier Urruticoecheat sem, aki a büntető gyilkosává vált az 1984/85-ös szezonbeli Liga győzelem során.

1988-ban a Barcelona radikális változásokon ment keresztül, kis híján az egész csapat megváltozott. Johan Cruyff átvette a Barca-sisakot, olyan játékosokkal egyetemben, mint Zubizarreta, Eusebio, Begiristain, Julio Salinas, Bakero, Koeman, Laudrup, Stoichkov, Goikoetxea, Guardiola, Ferrer, Amor, Sergi, Nadal és Romario. A csapat olyan magas számban aratott győzelmeket ezzel a felállítással az elkövetkezendő négy év alatt, mint még soha: négy bajnoki cím, egy Európa Kupa győzelem és számtalan kisebb, de fontos siker.
Cruyff távozása után ismét egy új időszak következett a csapat életében, de cseppet sem jelentéktelenebb, mint az előző. Ronaldo, Rivaldo, Figo, Luis Enrique és Kluivert - ők csak egy-kettő az akkori nagy nevek közül. Robson és Van Gaal irányítása alatt a Barcelona újabb győzelmi rekordot ért el, két Spanyol Kupa győzelmet szerzett, mindezt alig három év alatt.

Az FC Barcelona csapata 2000-2001-ben számtalan új arccal bővült. Llorenc Serra Ferrer edző a támadások egy újfajta stratégiáját fejlesztette ki olyan tehetségek alkalmazásával, mint Gerard, Overmars, Petit, Alfonso, De la Pena és Dutruel. A 23 fős csapat ismét nekivág a Bajnokok Ligájának, a Spanyol Kupának és a többi rangos versenynek.

Bár többen nem csatlakoztak a Ferrer-féle támadás-elmélethez, mégis a legszomorúbb veszteség e téren Luis Figo, aki az ősellenfél Real Madridhoz igazolt át. A többiek, akik nem támogatták Ferrer tervét: Ronald de Boer, Frederic Dehu, Ruud Hesp, Winston Bogarde és Jari Litmanen.

2002 ismét a nagy változások éve volt. Rivaldo távozása majd Van Gaal bukása után sikerült a Manchester és a Real orra elöl elhoppolni a PSG világbajnok zsenijét, Ronaldinho-t, a kispadra pedig megszerezni a Rijkaard Henk ten Kate kettöst és bár 2003/04-es idény nem indult tól jól, a csapat végül is belelendült és a Barcelona ismét régi fényében csillog!

Az átlagéletkor 25 év, ami némileg alacsonyabb, mint a tavalyi szezoné.  Mindent egybevetve a csapat valóban tehetséges játékosok igen szerencsés elegye. Mert nemcsak a tehetség számít, hanem képesség az összjátékra, s ez a Barca-játékosoknál feltétel nélkül megvan. Nem véletlen tehát, hogy az FC Barcelona a legjobb csapatok közé tartozik, és ebben az elit társasában is kiemelkedő hely illeti meg.